Írások

Kelecsényi László: Karády 100

Budapest, Noran Libro Kiadó, 2010.

Karády Katalin szegény sorsú, kispolgári családban jött a világra. Apja, Kanczler Ferenc cipész, anyja Lőrinc Rozália. Összesen hét gyermekük volt. Könnyen elképzelhető, hogy egy kilenctagú családnak miféle mindennapos gondokkal kellett megküzdeni az első világháború idején, majd az azt követő években. Apja ráadásul szorgalmas látogatója volt a közeli lóversenypályának, ám gyerekeit igen szigorúan nevelte. Karády szavai szerint „az apai terror vasfegyelme alatt nyögött és szenvedett a ház”.

Katalin meglehetősen zárkózott, magába forduló gyermekként nőtt fel testvérei között. Tanulmányi eredményei nem voltak jók, szeszélyes természete megmutatkozott iskolai bizonyítványaiban. Szerencséjére a Nemzetközi Vöröskereszt gyermekakciójával hosszabb időre kikerült Svájcba, ahol életében először szabadnak és boldognak érezte magát.

Amikor később, apja halála után megkérte a kezét egy nála harminc évvel idősebb elvált adóügyi tisztviselő, kimaradt a kereskedelmi iskolából és gyorsan férjhez ment. Nyilvánvaló, hogy a szűkös környezetből való menekülés és a kitörés vágya hajtotta bele a hirtelen házasságba, hiszen még kiskorú volt, amikor Vargha Rezső felesége lett. […]

A Halálos tavasz bemutatásakor, 1939 végén páratlan sikert aratott, és nagy botrányokat kavart. A siker okait könnyebb leltározni. A sok, nem egyszer olcsó hatásokra építő vígjáték után a moziközönség ki volt éhezve a filmdrámára. Arra a már-már katartikus, de legalább a zsebkendőket átnedvesítő szerelmi konfliktusból szövődő tragédiára, melyet itt megkapott. Láthatta kedvenc férfi színészét, Jávor Pált megszokott szerepkörében. És láthatott egy színpadról, rádióból már ismert új színésznőt, akihez foghatót addig még nem. A harmincas évek magyar filmjében szinte sokkolóan újszerű volt Karády vetkőzése és meztelenségének árnyképe a híres-hírhedt Ág utcai jelenetben. Az is nóvumnak számított, hogy a sok naiv, csacska-szöszke lányalak után megjelent a filmvásznon egy hús-vér nő, akiről a férfinépnek nemcsak az juthatott eszébe, hogy kezet csókoljon neki. S Karády nemcsak vetkőzött, énekelt is. Örökzöld slágerré tette a film betétdalát – „Ez lett a vesztünk, mind a kettőnk veszte” – melynek szövegét a költő Nadányi Zoltán írta. S ha mindez nem lett volna elég a sikerhez, elkészült a film befejezésének másik, happy end-es változata, melyben a Jávor alakította dzsentri nem lesz öngyilkos, hanem feleségül veszi Karády filmbeli vetélytársnőjét, mert az gyermeket vár tőle. […]

Ahogy a politikai események, a hadba lépés, majd a háborús veszteségek áthatották a mindennapi életet, úgy telt meg Karády imágója is politikai tartalmakkal. Lehetőséget adott erre a színésznő egyénisége, amely mindentől függetlenül, eredendően szomorú jellegű, borongós hangulatú volt, s eléggé képlékeny, hogy tetszés szerint megtölthető legyen egymással akár ellentétes tartalmakkal is. Lényének ez a vonása legjobban dalaiból, slágereiből derült ki, azokban közvetlenebbül nyilvánulhatott meg melankóliája. Ebbe az alapjaiban neutrális érzésbe és a közönség ebből származó élményébe pedig nagyon könnyen bele lehetett látni politikai nézeteket, pro vagy kontra állásfoglalást. Azt hihették, érezhették a nézők és hallgatók, hogy Karády a szenvedő ezrek sokasága miatt szomorú, de azt is lehetett vélni, sőt, szemére vetni, hogy nem lázadt föl a katasztrófát okozó társadalmi rend ellen. Kétértelmű jelenség lett belőle 1942–1943 táján. Nemcsak „Kállay-kettős” létezett, Karády-kettős is volt. Nyilvánvaló, hogy a kétfelé kacsingató politika hatására született ez a kétes dicsfény is. Ez magyarázza, hogy egyidejűleg tartották őt jobb- és baloldalinak, s leginkább a nyilasok és a kommunisták nem kedvelték.